,,A kíváncsi osztrigák története."

(FOLYTATÁS)

- A kis kíváncsi!

- Az osztrigák is kíváncsiak voltak, nemde bár?

- Bizony, bizony!

- Emlékszel, mi történt velük?

- A szegénykék!

- Miért? Mi történt az osztrigákkal?

- Hisz nem is érdekel!

- Dehogynem!

- Te folyton csak rohansz, rohansz...

- Szakíthatnék egy kis időt...

- Szakítanál? Na, jó! - hát elkezdték…

- A rozmár és az ácsmester,

- Avagy a kíváncsi osztrigák története

- A nap sütött a tengerre,

- nem is, a sápadt hold.

- A napsütésben halacskák

- Víg hada ficánkolt.

- Nincs ebben semmi furcsaság,

- Csak az, hogy éjfél volt.

- A rozmár és az ácsmester

- a parton sétikált.

- Lám, homokból itt nincs hiány,

- a víz a sziklán állt.

- Rozmár uram - szólt az ácsmester

- Kimondom egyenest:

- elhordjuk ezt egy év alatt,

- ha dolgozni nem rest.

- Brrr! Most rosszkor szól -

- a rozmár szól.

- Száz kérdés választ vár:

- cipők, hajók mi végre jók?

- Király mitől király?

- Mért forr a víz, ha nap süt rá?

- Disznónak jár-e szárny?

- Munkára mostan nincs idő:

- száz kérdés választ vár!

- Ó, jertek, jertek, osztrigák,

- oly szépen süt a nap!

- Száz sétatérnél többet ér

- a víz a part alatt.

- S ha útközben megéhezünk,

- jól esik egy falat.

- De fejét rázta, s így felelt

- bölcs Osztriga anyó,

- mert tudta jól, hogy ágyukat

- elhagyni nem való.:

- Itt jó nekünk, el nem megyünk,

- ezt mondom - szólt anyó.

- Hát persze, persze, de...

- most jöjjetek, barátaim,

- száz kérdés választ vár:

- cipők, hajók mi végre jók?

- Király mitől király?

- Mért forr a víz, ha nap süt rá?

- Disznónak jár-e szárny?

- Hát jöjjetek, barátaim:

- száz kérdés választ vár!

- Nos, hát nézzük csak!

- Szükségünk lesz

- egy kis kenyérre.

- Mit szólnál egy kis

- borshoz és ecethez?

- Remek ötlet! Valóban kitűnő.

- Nos, hogyha felkészültetek,

- kedves osztrigák,

- nekiláthatunk az evésnek.

- Az evésnek?

- Bizony ám!

- Nos jöjjetek, barátaim,

- az asztal várva vár.

- Borsot tegyünk s mustárt bele,

- az étvágyat csinál.

- Ilyen szószt nem kap senki sem,

- csak herceg és király.

- Ma jó nekünk, ma jót eszünk,

- mint herceg és király.

- Értetek hullnak könnyeim, elnézést,

- sanyarú sorsotok

- úgy nyomja most a keblemet,

- hogy majd szétdurranok.

- Kis osztrigák! Kis osztrigák!

- Válaszra nem talál.

- Ez cseppet sem volt meglepő,

- mert üres volt a tál.

- Ideje mennem.

- Ez volt a vég, úgy ám!

- VÉGE

- Szomorú történet.

4. fejezet: Tweedle Dee és Tweedle Dum

Az erdőben szétszórtan voltak bolond és egyéb gombák, a fákon moha nőtt, a törzsüknél Jackie-nél is hatalmasabb páfrányok. A levelek ide-oda mozogtak, mikor félreterelte kezeivel őket, majd némelyik vissza is csapott a lány arcába.

- Naaaaa! Miféle hely ez? Nem ismerik a fűnyíró szót? - tovább ment, majd hirtelen felbukott valamiben. Illetve valakiben. Azaz... két valakiben. Két fiúban. Felült és rájuk nézett, majd megvizsgálta őket. Az egyik szeplős és kócos volt éj fekete hajjal, a másik makulátlan arccal és rendezett hollófekete hajjal rendelkezett. Egymást ölelve aludtak, aminek hatására Jackie szíve hevesen verni kezdett és elpirult halványan, majd egy hangtalan fangörcsöt mutatott be.

"Oh, de édeseeeek!" - bár igaz, látszott, hogy a két fiú még úgy is magasabb volt Jackie-nél, hogy egymást ölelték és összekucorodva aludtak. Majd lassan megmozdult az egyik, de a másik nyitotta fel smaragdzöld szemeit. A lány összerezzent, mert valami morgó hangot adtak ki.
- Mit akarsz itt kislány? Mi dolgod van ebben az erdőben? - kérdezte az, akinek még csukva volt a szeme.
- É-é-é-én..... Én csak... Eltévedtem... Egy fehér nyulat kerestem... - a két fiú felült, szembefordult a lánnyal, majd egymásra néztek és megvakarták a fejüket, végül egyszerre megkérdezték.

- Fehér nyúl? - Jackie-re néztek.

- I-igen... Órával a kezében, ha jól láttam.

"Ez kész őrület!" - gondolta Jackie és felhúzva lábait a fiúkat fürkészte.

- Azt hiszem Peter White-ra gondol - szólalt meg a szeplős a másiknak.

- Peter White? - kérdezte Jackie. - Úgy hívják a nyulat? Fehér Péter?

- Jobban szereti, ha úgy hívjuk, hogy "Peter".

- Értem. Jaj, tényleg, még be sem mutatkoztam - felelte a lány és felállt, majd a két fiú felé nyújtotta a kezeit. - Jackie Hills vagyok. Ti?
A makulátlan arcú felállt és megrázta mosolyogva a lány kezét.

- Örvendek, én Tweedle Dee vagyok! - a szeplős ülve rázta meg a kezét.

- Én pedig Tweedle Dum.

- Oh. Tweedle ikrek?

- Igen, mondhatni.

- Értem... Nos... örültem a találkozásnak, de nekem mennem kell - elindul arra, amerre tartott. A két porcelánbaba kinézetű fiú a lány elé állt.

- Miért kell menned?

- Mert.... mert csak. Sietek...
- Miért? - kérdezte Dum.

- Mert kíváncsi vagyok merre ment a nyuszi...

 (TO BE CONTINUE...)